------------------------------------
HVB_hat.png
------------------------------------
Népszámlálás 2022
------------------------------------

Aktuális hírek

Bere Károly polgármesterrel településünk újabb '',,Szépkorú'' polgárát köszöntöttük.

2015. May 28. 08:39
„Az ő szeméből tanultuk meg mi a mosolygás, a szeretet, a bánat, az aggódás…”
Bere Károly polgármesterrel településünk újabb „Szépkorú” polgárát köszöntöttük.
Szabó Gyuláné Juhász Mária 1925. május 06-án született Balmazújvárosban, ötödik gyermekként a családba. Három éves volt, amikor édesapja meghalt. Vallásos családban édesanyja és testvérei között nagy szeretetben nőtt fel. Gyermekévei Debrecenben teltek el, majd Hagymásba költöztek, ahol a bátyja református kántortanító lett, és segítette a kisebb testvéreit. Később itt ismerkedett meg Szabó Gyulával - drága emlékű nagymamám bátyjával -, akivel 1946-ban házasságot kötött. Füzesgyarmaton építették fel családi házukat, ahol felnevelték három lányukat: Marikát, Anikót és Évát.
Jobb megélhetés reményében Budapestre költöztek 1970-ben. (10 évig éltek ott) Mária néni a Bolyai nevelőotthonban dolgozott, óvodás korú állami gondozásban lévő gyermekkel foglalkozott. Nyugdíjasként újra visszatértek Füzesgyarmatra. A sok betegség mellett szerencsére jól érzi magát, szívesen kertészkedik, tesz-vesz a házkörül…
Mi a 90 év titka? „A HIT és a CSALÁD”
90. születésnapján az unokák, dédunokák is hazajöttek Angliából, Hollandiából, Németországból és Budapestről, hogy köszöntsék a drága mamát.
Anyák napja után néhány nappal látva a sugárzó arcokat Nagy Ferenc: Édesanyám c. verse jutott az eszembe

„Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.”

Isten éltesse Mária néni!



Kovácsné Czeglédi Mária Tünde, tanácsnok



  TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BS1-2022-00027 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-1-1-1 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-1_2_3-21 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-2.1.1-21 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-1.2.2-21 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-3.1.2-21 pályázat linkelhető képe Projekttbla Building TOP-1.4.1-19 pályázat linkelhető képe TOP-1.4.1-19 pályázat linkelhető képe TOP-2.1.3-16 pályázat linkelhető képe TOP-1.2.1-15 pályázat linkelhető képe TOP-4.3.1-15 pályázat linkelhető képe TOP-5.2.1-15 pályázat linkelhető képe TOP-3.2.1-16 pályázat linkelhető képe TOP-2.1.2-16 pályázat linkelhető képe vp6_7_2_1_7 pályázat linkelhető képe efop_2_4_3_18_2018 pályázat linkelhető képe Fzesgyarmat KEOP pályázat linkelhető képe  EFOP-3.9.2 pályázat linkelhető képe Projekttbla 4_1_1 pályázat linkelhető képe Projekttbla testverprogram top_5_3_1 pályázat linkelhető képe

 

Önkormányzat elérhetőségei: Telefon: 06-66/491-058; 06-66/491-401; 06-66/491-858, E-mail: info@fuzesgyarmat.hu, Cím: 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1.