Elkezdődött!

  Február 27.-én immár több éve a Battonyai Barátság-kupával indul a versenyidőszak.
  Ez az a verseny, ahol először tatamira lépnek a versenyzőink a téli alapozás után. Itt kiderül, hogyan sikerült az alapozás és min kell még javítanunk.
  A Hegyesi KBSE hat versenyzővel vett részt a versenyen.

  Fábián Rita serdülő 29 kg-ban bronzérmet szerzett, nagyon harcosan keményen küzdött, mindkét ellenfele jóval magasabb volt nála. Poroszlai Ramóna serdülő II. +50 kg-ban harmadik helyezett lett, mindenki meglepődött, amikor a bírók nem a Ramóna kezét emelték fel a mérkőzés után. Szabó András +70 kg-ban először a mezőberényi Kovács János legyőzésével került a négy közé, ahol a békéscsabai Andó László várta. Két utánpótlás válogatott csapott össze a továbbjutásért. Sejteni lehetett, hogy ez nem lesz rossz mérkőzés. A várakozásoknak megfelelően egy pörgős, kemény, de nem durva küzdelmet láthattunk. Sajnos nem a mi versenyzőnk jutott tovább, de nem kell szégyenkeznie az eredmény miatt. Csák Dániel szintén ebben a súlycsoportban indult. A döntőbejutásért neki is egy békéscsabai versenyzővel kellett megküzdenie. A menet elején meg is lepte ellenfelét, amivel elérte, hogy a bírók ne tudjanak dönteni ezért hosszabbítás következett. Itt sajnos rendre lekontrázta ellenfele, így a mérkőzés végén a csabai versenyző jutott tovább. Mogyorósi Gyula serdülő II. +55kg-ban indult a döntőben, nagy kedvvel küzdött. Végig hajtotta a mérkőzést, régóta vártuk már Gyulától, hogy ilyen hévvel küzdjön. Ha csak egy hajszállal is, de sajnos az ellenfélt hozták ki győztesnek, így ezüstérmet szerzett. Vida Balázs serdülő II. -55 kg-ban indult. Minden küzdelméből ő került ki győztesen így aranyérmet szerzett. A későbbiekben oda kell figyelnünk nála a pontosabb küzdelemre. Tehát minden versenyzőnk érmes helyezéssel, és értékes tapasztalatokkal térhetett haza az idei év első versenyéről.

        Gasparik Róbert, Vezető edző

Tartalom:




KASTÉLYPARK FÜRDŐ

Thermal Hotel Gara*** Gyógy- és Wellness Szálloda

Békés megye honlapja

Az Európai Unió portálja

Magyarorszag.hu

Tourinform

Cigány Kisebbségi Önkormányzat

„TÚZOKLESEN” KÖRÖS-SÁRRÉTI TÚRÁK

Füzesgyarmat város üzleti és információs weboldala