------------------------------------
HVB_hat.png
------------------------------------
Népszámlálás 2022
------------------------------------

Aktuális hírek

Tegyünk ma a holnapért! - Rózsaszín szalagos séta az emlőrák korai felismeréséért

2012. October 25. 13:20
Tegyünk ma a holnapért! - Rózsaszín szalagos séta az emlőrák korai felismeréséért

2012. október 20-án került megrendezésre Füzesgyarmaton a „Tegyünk ma a holnapért!..." elnevezésű program, azon belül pedig az első Rózsaszín szalagos séta. A rendezvény főszervezője Suchné Szabó Edit Önkormányzati képviselő volt, aki egyben a Nők Egymásért, Másokért Közhasznú Egyesület alelnöke.

A rendezvény az emlőrák korai felismerésére hívta fel a figyelmet, továbbá az önvizsgálat elsajátítására és annak alkalmazására. A program a sétával kezdődött, melyre nem csak a településről, hanem a térségből is jelentős számban érkeztek résztvevők. A sétát követően a helyi Művelődési Ház udvarán galambokat és léggömböket engedtek útjukra az egybegyűltek. Tették ezt szimbolikus jelentéssel, hogy vigyék hírét e nemes kezdeményezésnek és minél többen kapcsolódjanak be ebbe az országos programba. Ezt követően egészségügyi szűrésekkel, valamint különböző társadalmi szervezetek kiadványaival illetve egészséges életmódot ösztönző tájékoztató anyagokkal várták az érdeklődőket.

 

A délután folyamán előadást tartott Dr. Szénási György Szülész-nőgyógyász főorvos, a Magyar Rákellenes Liga Berettyóújfalui Alapszervezetének Elnöke „Gondolatok az emlőrák megelőzés jegyében" címmel. A több mint 200 fős résztvevőt elsőként Suchné Szabó Edit Önkormányzati képviselő köszöntötte, aki európai uniós és országos statisztikai adatokkal irányította rá a figyelmet e téma fontosságára. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy nőként, anyaként, feleségként és képviselőként is fontosnak tartja a prevenciót, ezért is gondolta azt, hogy ezzel a programmal is felhívja nőtársai figyelmét a megelőzés fontosságára. Ezt követően Dr. Takács Zsófia, Füzesgyarmat város Polgármesterének felesége mondta el köszöntőjét, majd az eseményen beszédet mondott Dr. Gurmai Zita Európai Parlamenti képviselő, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének Elnöke, aki szintén a szűrések fontosságára hívta fel a figyelmet, továbbá kérte, hogy a nők a család mellett fordítsanak kellő figyelmet önmagukra is, hiszen csak így maradhatunk sokáig a férfiak és gyermekeink mellett.

 

A rendezvény számos kulturális programmal is szórakoztatta a résztvevőket, hiszen fellépett a helyi Zumba csoport, az Általános iskola Társastánc csoportjai, a Dance Aerobic csapat, valamint Balog Kálmán énekes előadása is színesítette a kellemes délutánt. A szervezők a gyerekekről sem feledkeztek el, hiszen kézműves foglalkozásokkal és lovaglással várták őket.

 

Az eseményen készült felvételek:

 

Az eseményen készült összes felvételt tekintsék meg itt, a Képgalériában!

 

(A felvételeket készítették: Garai György és Barabásné Szívós Katalin)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



  TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BS1-2022-00027 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-1-1-1 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-1_2_3-21 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-2.1.1-21 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-1.2.2-21 pályázat linkelhető képe TOP_PLUSZ-3.1.2-21 pályázat linkelhető képe Projekttbla Building TOP-1.4.1-19 pályázat linkelhető képe TOP-1.4.1-19 pályázat linkelhető képe TOP-2.1.3-16 pályázat linkelhető képe TOP-1.2.1-15 pályázat linkelhető képe TOP-4.3.1-15 pályázat linkelhető képe TOP-5.2.1-15 pályázat linkelhető képe TOP-3.2.1-16 pályázat linkelhető képe TOP-2.1.2-16 pályázat linkelhető képe vp6_7_2_1_7 pályázat linkelhető képe efop_2_4_3_18_2018 pályázat linkelhető képe Fzesgyarmat KEOP pályázat linkelhető képe  EFOP-3.9.2 pályázat linkelhető képe Projekttbla 4_1_1 pályázat linkelhető képe Projekttbla testverprogram top_5_3_1 pályázat linkelhető képe

 

Önkormányzat elérhetőségei: Telefon: 06-66/491-058; 06-66/491-401; 06-66/491-858, E-mail: info@fuzesgyarmat.hu, Cím: 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1.